Utazas

Amikor elérem a napot,
Kinyújtott fény-karjait
Bíztatóan felém tartva,
Mondja:
Gyere, gyere! Ne félj tőlem!
Nem vagyok én róka,
Ki fogát szeretné belédvájni,
A húsodon lakmározni!
Fény vagyok én,
Isteni fény,
Nyugodt álmot hozok neked,
S ha nem tetszik,
Hát elvetheted.

De jegyezd meg,
Mint mindenki más,
Lelkedbe ha gonosz beás,
Az én karom is elgyengülhet,
És nem tudom hogy meddíg lehet,
Hogy fényem mellett tétovázva,
A mennytől csak egy karnyújtásra,
Nem teszed meg amit kéne,
És szerelmünknek máris vége.

Így hát ragadd meg most
Fényes kezem,
Gyere velem sima tóba,
Hegyre, völgyre, utazóra,
Én leszek most örök társad,
Vigyázok rád, csak hogy lássad,
Nem vagyok én szemfényvesztő,
Hanem szemed fényét eleresztő,
Megmutatom az én világom,
Valóság, de mégis álom.